Az Albatrosz Repülő Egyesület és a Honvédelmi Sportszövetség 2021. július 5-től 9-ig, második alkalommal rendezte meg a „Börgöndi repülő tábort” a Honvéd Kadét Programban résztvevő honvéd kadétok számára.

„Egy kilométer autópálya nem vezet sehová, ennyi leszállópálya a világgal köt össze!”
Szilády Dezső, a repteret üzemeltető Albatrosz Repülő Egyesület elnöke az elmúlt években sokat ismételgette ezt a mondást, s most ez a makacsság és a helyi repülésért és repülős hagyományokért 25 éve tevékenykedők munkája végre kézzelfogható eredménnyel jár. Ezen a héten ugyanis – immár érvényes hatósági engedélyek birtokában –, begördülhetnek a régen várt földmunkagépek a repülőtérre és elkezdődhet az egyesület saját beruházása, amely a „nagy” állami beruházással kiegészülve és folytatódva, annak végén korszerű, minden reális igényt kielégítő sport és üzleti célú légikikötő létesülhet a megyeszékhely szomszédságában. A héten kezdődő munka révén épülő hangárok és közösségi terek arra is alkalmassá teszik a repteret, hogy polgári és katonai pilóták előképzését végezzék el.
Hegyháti Zoltánt a reptereken Hetyának szólítják. A Tandem Team Ejtőernyős Egyesület szakmai vezetője, az Amerikai Ejtőernyős Szövetség oktatója, pilóta.
Folytatódik a Nemere-projekt, ráadásul mire elkészül, lesz a gép számára megfelelő tároló helyiség is.
„Egy kilométernyi autópálya nem vezet sehová, egy kilométernyi leszállópálya a világgal köt össze!” Sokat emlegeti ezt a mondást Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke. Most már nyugalommal a hangjában teheti ezt meg, hiszen minden jel arra mutat, rövidesen megvalósul Börgöndön egy korszerű, üzleti és sportcélú repülőtér, ahol egyebek mellett polgári és katonai pilóták oktatására is alkalmas lesz az infrastruktúra.
Albatrosz Repülő Egyesület
8000 Székesfehérvár, Radványi utca 6.
Adószám: 19092908-2-07
Bankszámla szám: Budapest Bank 10102952-01361819-00000001
Telefon: +36 30 9598-897
Telephely: Börgönd repülőtér
LHBD (Börgönd)
119.560 - ALBA INFO
01 LH 19 RH - 10km SE Székesfehérvár
Drop-Zone: +36 70 624-8884
GPS segítségével: 'SZÉKESFEHÉRVÁRON A BÖRGÖNDI UTAT' kell beírni, elindulni a várostól kifelé kb. 7-8km-t. Az út végén van a reptér.
Az M7 autópályáról le kell hajtani Székesfehérvár - Szekszárd (Auchan bevásárlóközpont) kijáratnál. Utána Székesfehérvár centrum az irány. Megközelítőleg 800m után jobb kéz felőli MOL benzinkútnál, a kút előtt derékszögben jobbra, majd az utca végén megint jobbra. Ez az út vezet a reptérre. Ez egy rossz minőségű beton út, ami átmegy az M7 alatt. A reptér bejárata előtt vezet egy vasúti sín, azt átlépve a kapun áthaladva már csak a belső utat kell követni.