A lehető legnagyszerűbb módon ünnepelt születésnapot szombaton a székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesület közössége a börgöndi bázison. A 80 esztendős Mészáros György nyugállományú őrnagyot, ejtőernyős katonát, sok generáció szigorú kiképzőjét és oktatóját egy ajándék tandemugrással lepték meg repülős barátai és tisztelői.
A veterán ejtőernyőst az elsők között Szilády Dezső, a börgöndi repülőteret üzemeltető egyesület elnöke és Józsa Dávid alelnök köszöntötte az újonnan felépült hangárban, ahol a tűző nap elől elbújva családtagok, régi barátok és bajtársak, pilóták, ejtőernyősök, növendékek ülték körbe az asztalokat.
– Emlékszem arra a napra, amikor először találkoztam Mészáros Györggyel – kezdett múltidézésbe Szilády Dezső, miközben kintről légcsavarzúgást kergetett a hangárba a ritkán feltámadó szél. – Hosszú sorban álltak az ugráshoz felszerelkezett ejtőernyős növendékek, és én arra lettem figyelmes, hogy valaki hangosan, határozott hangon korholja őket, szinte mindenkinél találva valamilyen javítani való apróságot, amit meg kellett még húzni, meg kellett még rántani, amiért muszáj volt szólni. Így ismertem meg őt, aztán láttam, miként segítette hosszú éveken keresztül a fiatalokat abban, hogy minél magasabb színvonalon sajátítsák el az ejtőernyőzés tudományát. Ezért óriási köszönettel tartozom! Abban is biztos lehettem mindig, hogy minden egyes repülőnapon a segítők között találom, sosem hagyott minket magunkra az előkészítés és a lebonyolítás során.
Az elnök minden jelenlévőt szeretettel meghívott a szeptember 14-én sorra kerülő harmincadik légiparádéra, majd bejelentette, hogy az egyesület vezetősége úgy döntött, a hála jeléül meglepik Mészáros Györgyöt egy négyezer méter magasságból történő ugrással.
– A repülőnapok után a lelkesedés általában alábbhagy, de ő akkor is mindig itt van és segít – tette hozzá Józsa Dávid. – Megígértem, hogy a születésnapi ugrás után én is elviszem őt egy vitorlázó repülésre, de csakis ejtőernyő nélkül, mert nem szeretném, hogy aztán az én gépemből is kiugorjon!
Az ejtőernyősök egész aktív éveikben számolják az ugrásaikat. Mészáros György a kilencvenes évek közepéig – így aztán most már egészen a nyolcvanadik születésnapjáig – kereken 6109 alkalommal ereszkedett le a földre, és elég sokszor mentőernyőt is igénybe kellett vennie a túléléshez. Azt mondta, amikor válaszolt az őt köszöntők szavaira, hogy a születésnapi alkalom – tandem lévén – csak egy fél ugrással növelte meg ezt a számot. Sokat nosztalgiázott a hangárban, hiszen jócskán volt mire emlékeznie.
– Sokat ugrottunk augusztus 20-án, az állami ünnepen a fővárosban, a Duna felett – választott ki egyet a sok történet közül a nyugalmazott őrnagy, miközben szokása szerint jól kieresztette a hangját, hiszen mindig úgy tartotta, hogy egy eligazításnak, a szabályok ismertetésének hangosnak és érthetőnek kell lennie. – Európában mi csináltunk először tízemeletes ugrást. Egy újságban, egy fényképen láttuk, miként álltak össze így a levegőben az amerikaiak, és mi lemásoltuk. De a mi legalsó ejtőernyősünknek a Szabadság híd felett már fel kellett emelnie a lábát, nehogy beleakadjon a turulszoborba. Nálunk olyan, hogy valamit nem lehet megcsinálni, nem nagyon létezett. Máskor, amikor jött a rossz idő, tőlem kérdezték, hogyan döntök, megtartjuk az ugrást? Azt mondtam, hát persze. Beterveztünk egy magassági formációt, azt még megcsináltuk, de már esőben értünk le a vízbe, ám akkor már az teljesen mindegy volt. Nagyon szerettünk ugrani, és minket még fizettek is érte, nem nekünk kellett fizetni, mint manapság. Más világ volt, hiába.
