Szomorú tiszteletadás színhelye volt október 15-én délután a börgöndi repülőtér, ahol az Albatrosz Repülő Egyesület egy közelmúltban elhunyt tagjára emlékeztek.
A székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesület hónapok óta, erejét megfeszítve készült a sorrendben 28. Börgöndi Légiparádéra, amely nap dátuma sajnos most már örökre fekete betűkkel kerül be a szervezet és a város emlékkönyvébe.
Július 12-én délelőtt utolsó útjára kísérték a június 27-én, hajnalban elhunyt Pozsonyi Imre hamvait a fehérvári Csutora-temetőben. A magyar és a székesfehérvári ejtőernyőzés legendás hőse, sokak szeretett példaképe néhány nap múlva, július 18-án lett volna 93 éves.
2023. június 27-én hajnalban elhunyt a magyar és a székesfehérvári ejtőernyőzés legendás hőse, sokak szeretett példaképe, Pozsonyi Imre. Július 18-án lett volna 93 éves.
A Múzeumok Éjszakáján Magó Károly, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár zászlósa, roncskutató történész tartott előadást az Ajkarendek mellett lezuhant és idén tavasszal feltárt Fw-190 F-8 típusú csatarepülőgépről. A Magyar Roncskutató Egyesület elnöke elmondta, hogy a gépnek erős börgöndi kötődése van, hiszen az alakulat 1944 telén nálunk állomásozott.
