Évzáró, értékelő beszélgetés Szilády Dezső egyesületi elnökkel.
– A 2020-as esztendőre örökre rányomta bélyegét a járvány. A repülősök el tudnak ettől vonatkoztatni?
– Nem, hiszen hiába tartottunk ki a repülőnap megrendezése mellett, a vírus azért nekünk is átírta szinte az egész évünket. Eredményes évet zártunk, hiszen a kiképzésben előre jutottunk, azaz minden növendékünk magasabb felkészültségi szinten végzett, és sikerült megrendeznünk a nyári kadét tábort, azaz további fiatalokat irányítottunk a repülés felé.
– Folytatódik az együttműködés a honvédséggel a kadét program kapcsán?
– Nem csak, hogy folytatódik, de első- és másodéves egyetemi hallgatók bevonásával bővül ki.
– A repülőnap a megye, sőt, a tágabb térség, az ország ebben az évben egyedülálló, legnagyobb szabású, nagyszerű rendezvénye lett… Nem féltek kockáztatni?
– Valóban, az országban csak mi rendeztünk idén légiparádét. Azért voltunk előnyben sok más rendezvényhez képest, mert hatalmas térség állt rendelkezésünkre, ráadásként jócskán megnöveltük a parkoló és a nézőtér méretét. Azokat az elemeket, amelyek a látogatókat egy helyre koncentrálták volna, kivettük a programból. De azért igyekeztük kárpótolni a repülőbarátokat, például nagyszámú, külföldről érkező légijármű bemutatásával. Remek idő volt, az emberek már nagyon vágytak a szabadba, ez is nekünk kedvezett. Ráadásul az egész világon szinte az összes repülőnapot lemondták, ezért a pilóták is nagyon el akartak jönni hozzánk. Büszke vagyok arra, hogy sok nagyszerű pilóta idén a repülőnaplójába csak a börgöndi bemutatót jegyezhette be. A huszonötödik, jubileumi légiparádé rekord nézőszámot hozott annak ellenére, hogy az utolsó pillanatig kérdéses volt, kinyithatunk-e egyáltalán.
– Ha most kellene döntenie, ismét belevágna?
– Igen, hiszen minden egészségügyi szabályt betartottunk. Volt lehetőség kézfertőtlenítésre, a maszk használatát nem írtuk elő, de javasoltuk. Még arra is adódott lehetőség, hogy ha úgy döntöttek, az autóból nézhették látogatóink a repüléseket, mint egy autós moziban. Mi magunk jártunk elől jó példával, és örömmel mondom, az egyesület tagjai közül senkinek sem lett később a légiparádé megrendezése miatt egészségügyi problémája.
– Mivel kezdődnek jövőre a nagyon régóta várt fejlesztések?
– Az induláshoz még egy dokumentumra szükségünk lesz a székesfehérvári önkormányzattól, de polgármester úr ígérete szerint ez már januárban a rendelkezésünkre áll. Azután kezdődnek el az előkészületek, majd építjük az új hangárt. Döntésre vár javaslatunk az infrastruktúra további fejlesztéséről, ennek kedvező elbírálását követően folytatódhat majd a munka. Bízunk abban, hogy a mai állapotokat már nem sokáig látjuk viszont, mert még egy évet ilyen körülmények között képtelenség volna túlélni.