A börgöndi repülőteret üzemeltető székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesület hagyományosan egy utolsó felszállással, repüléssel és ejtőernyős ugrással zárja az óévet. Így tettek ebben az esztendőben is.

2022. november 2-án, szerdán Székesfehérváron, a Malom utcai Helyőrségi Klubban Somogyi-Tóth Gábor tartott előadást „A repülőtér, mint a légiszállítási iparág egyik alkotóeleme” címmel. Az eseményt az Albatrosz Repülő Egyesület Öreg Sasok szakosztálya szervezte.
A székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesület és a Honvédelmi Sportszövetség által közösen szervezett nyári repülő kadét tábor után 2022. november 4-én, pénteken délelőtt ismét honvéd kadétok érkeztek a börgöndi repülőtérre.
A 27. légiparádét rendezték meg idén Börgöndön, ahol az időjárás a kegyeibe fogadta az eseményt, hiszen nem volt kánikula, kellemes időben élvezhették a programot a látogatók.
LÉGIPARÁDÉ TÖMEGBEN ÉS SZÉLBEN Majerik Máté főhadnagy olyan pontosan érkezett meg a börgöndi égboltot sötétszürkére festő esőfelhők alá, akár egy svájci vonat. Festmény lett ez valóban, a művész ecsetje pedig maga a JAS-39C Gripen vadászrepülőgép, amellyel a magyar repülőtiszt látványos, hőcsapdák kilövésével tarkított bemutatót hajtott végre.
Albatrosz Repülő Egyesület
8000 Székesfehérvár, Radványi utca 6.
Adószám: 19092908-2-07
Bankszámla szám: Budapest Bank 10102952-01361819-00000001
Telefon: +36 30 9598-897
Telephely: Börgönd repülőtér
LHBD (Börgönd)
119.560 - ALBA INFO
01 LH 19 RH - 10km SE Székesfehérvár
Drop-Zone: +36 70 624-8884
GPS segítségével: 'SZÉKESFEHÉRVÁRON A BÖRGÖNDI UTAT' kell beírni, elindulni a várostól kifelé kb. 7-8km-t. Az út végén van a reptér.
Az M7 autópályáról le kell hajtani Székesfehérvár - Szekszárd (Auchan bevásárlóközpont) kijáratnál. Utána Székesfehérvár centrum az irány. Megközelítőleg 800m után jobb kéz felőli MOL benzinkútnál, a kút előtt derékszögben jobbra, majd az utca végén megint jobbra. Ez az út vezet a reptérre. Ez egy rossz minőségű beton út, ami átmegy az M7 alatt. A reptér bejárata előtt vezet egy vasúti sín, azt átlépve a kapun áthaladva már csak a belső utat kell követni.