Börgönd-Esztergom-Kiskunlacháza túra (2012.06.24.)
Az a legnagyszerûbb a PPL megszerzésében, hogy amikor az egyesületed kitalálja, menjetek el repülõgépekkel túrázni, bátran a szakosztályvezetõd elé állhatsz és kérhetsz a típusodnak megfelelõ gépet, hogy azt bizony te szeretnéd repülni.
Azért viszonylag friss pilótának sem jó lenni, mert az útvonaltervezés (és aztán az élménybeszámoló megírása is…) rád marad! Persze mindegyik nemes feladat, ahogyan a „kötelék” vezetése is.
Börgönd-Esztergom-Kiskunlacháza túra (2012.06.24.)
Az a legnagyszerûbb a PPL megszerzésében, hogy amikor az egyesületed kitalálja, menjetek el repülõgépekkel túrázni, bátran a szakosztályvezetõd elé állhatsz és kérhetsz a típusodnak megfelelõ gépet, hogy azt bizony te szeretnéd repülni.
Azért viszonylag friss pilótának sem jó lenni, mert az útvonaltervezés (és aztán az élménybeszámoló megírása is…) rád marad! Persze mindegyik nemes feladat, ahogyan a „kötelék” vezetése is.
A tervezett útvonal a börgöndi repülõtérrõl történõ felszállást követõen Esztergom volt.
Éppen Bicske felett jártunk, amikor a tájékoztató szolgálat közölte, hogy bizony Bakonycsernyén tevékenykedünk. Bevallom õszintén, a mellettem ülõ növendékkel elkezdtük keresni a térképen, vajon két azonos nevû település van-e Magyarországon!? Miután persze beigazolódott a feltevésünk, hogy a földrajzi ismereteink nem hiányosak – csak egy ilyen név van, az is Bicskétõl kissé messze – elismételtettem a szolgálattal, hogy mit lát a képernyõn. Volt meglepetés a túloldalon, amikor a vélt transzponder-kódra negatívot jelentettem: nincs is ilyen berendezés a gépen, amin állítani tudnám a kódot. A többiek a rádiófegyelem tartása miatt csak leszállás után mosolyogták meg a történetet, de rá kellett jönnünk: jobb, ha a radaron látnak máshol, mintha mi tévedünk el és szent meggyõzõdéssel repülünk az általunk jónak hitt irányba.
Szerencsére mind a hét géppel megérkeztünk az esztergomi repülõtérre és egymás után leszálltunk, majd felsorakoztunk egy vonalba. A képeken is látszik, hogy igazán impozáns látványt nyújtottunk és az éppen álmos helyi forgalomra élénkítõ hatást gyakoroltunk.
Miután üdvözöltük a helyieket, stoppoltunk egy buszt, hiszen látogatásunk célja a városnézés volt. Útközben a hõséget igyekeztünk egy fagyival csillapítani, amit aztán a Bazilika hûs kövezete megfelelõen kiegészített és egy kis enyhülést adott a megfáradt utazóknak.
A Duna megcsodálása és az elmaradhatatlan csoportfotók után sikerült egy megfelelõ kapacitású éttermet találnunk, ahova kellõen szomjasan érkeztünk és kicsit megleptük vendéglátóinkat, amikor tíz percen belül a tízedik kancsó vizet és limonádét kértük ki. Olyan jóízûen megebédeltünk, hogy már-már aggódtunk a túra következõ állomásáért, ugyanis mindenkit utolért az álmosság.
Nem tántorodtunk meg, visszafelé is kerestünk egy buszt és kitaláltuk, hogyha már ilyen közel járunk Visegrádhoz, módosítsunk a repülési tervünkön és nézzük meg a Várat madártávlatból.
Azt hiszem, keveseknek adatik meg egy ilyen élmény, hiszen fantasztikus volt felszállni és emelkedni a hegyek fölé; érezni, ahogy a hûvös levegõ utat talál a kabin ablakain és csodálni az alattunk kanyargó Duna csillogó vizét, zöld erdõket és a hajókat, amik a folyót szelték.
Azt azért hozzá kell tenni, hogy a kötelék kicsit szétszakadt, mert a Falkék nem bírták a Morane, a Piper és a Dimona által diktált iramot…
Visszafelé a gondos tekintet fürkészi a leszálláshoz a terepet, mert hamar megtanítják a tanulóval még motoros vitorlázógép mellett is, hogy a motor bizony leállhat. És amire gondolunk, azt néha bevonzzuk: Esztergom után Kiskunlacháza irányába fordultunk és Dorog felett éppen beleértünk egy emelésbe, ami már olyan erõs volt, hogy vissza kellett volna szabályozni a fordulatot, amikor is meglepetés történt: a kezemben maradt a gázkar. A bowden elszakadt, amit az elsõ fél percben szitkozódás (miért pont itt, pont velünk és pont most történik mindez!?), majd a helyzet higgadt lereagálása és – rádióforgalmazás mellett – az esztergomi repülõtérre való visszafordulás követett. Egyszer csak leállítottuk a motort és szépen besiklottunk leszállni. Olyan nagy szerencsénk volt, hogy a helyi sporttársaink kisegítettek minket egy új bowdennel és a szereléssel, amit ezúton is, újfent nagyon köszönök nekik!
A mi küzdelmeink alatt a többiek elrepültek Kiskunlacházára, ahol a nap megkoronázásaként ittak volna egy kávét, hiszen a repülõtér honlapján lévõ videóban azt hirdetik, hogy a pilóták már levegõbõl megrendelhetik rádión a finomságot. Sajnos csak a lezárt terminált épületét láthatták, az viszont irigylésre méltó épület lenne a mi repülõterünkön is. A csalódás után hazatértek Börgöndre, ahol a hangár elõtti pakolásnál értük utol õket és az izgalmakat megbeszélve, sikeresnek ítélve a kirándulást, a naplemente kíséretében összehúztuk a hangárajtókat.
A cikk szerzõje: Pretz Dorina